La Digue island
Legjobb utazási iroda: Lagun Travel - Keressétek Baro Cristian-t, ő a legprofibb!
Utazás: Dubai-i átszállással, érkezés Victoria-ba, a fővárosba
Fizetőeszköz: SCR - 1 rúpia = 20 HUF
Védőoltás: nem szükséges külön vaccinatio
Éttermi árak: fejenként 6-7000 HUF a vacsora ára
Take away: kb. az éttermi árak fele, természetesen ételtől függően (pizza, tészta, fish and chips ebben az árkategóriában mozog, de halkülönlegességek a 10.000 Ft-ot is meghaladhatja)
Időjárás: a monszun idő Márciustól nagyjából Októberig, a legszebb időt December-Február hónapok tartogatják, de az év minden szakában érdemes ide utazni
Amit semmiféleképpen ne hagyj otthon (de mindent elpakolsz, hiszen elolvastad a cikkem a csomagolásról ;) ):
Útinapló, 1. rész:
Délután 3-kor indultunk Szegedről a bécsi repülőtérre, ahonnan este 11-kor indult a Dubai-i (huh, de nyelvtörős...) járat. Nem is számítottunk rá, milyen sok arab küllemű utastársunk lesz majd. Abban a hitben éltünk, hogy tele lesz üdülni vágyó turistákkal a járat, beleértve minket is. Nos, ezek után nagy meglepetés volt, ahogy 8-10 fős arab családok szinte eltorlaszolták a check-in asztalokat tucatnyi bőröndjükkel, miközben asszonyaik hatalmas fekete csadorba öltözve várták férjeik utasítását, vagy csöndben meghúzódtak a sarokban, figyelve kisgyerekeik unott fejét, ahogy legújabb Almás termékeiket nyomkodták. Olyan világ ez, amelyben nem szívesen élnék, bármekkora is a gazdagság, és fix a megélhetés.
Mielőtt elkezdeném úti élményeimet, pár "GYIK" infot megosztok Veletek, hátha így könnyebben belélitek magatokat élményeimbe :)
A Seychelles-szigetek az Egyenlítő alatt található, trópusi szigetcsoport Afrika keleti partjainál. Legközelebbi szárazföld Szomália (1500 km-re tőle nyugatra), valamint Madagaszkár található tőle délre (nagyjából hasonló távolságra, mint Szomália).
Az ittlakók a creoli-ak, nyelvük a creol. Ez a nyelvtulajdonképpen francia és angol keveréke, ennélfogva mindkét nyelvet jól beszélik a helyiek. Bőrszínt illetve főleg sötétbőrűek, ők feltehetőleg az ide érkező rabszolgák utódjai, azonban az európai alapítók leszáramzottai fehérbőrűek (róluk néha meg se lehet mondani, hogy seychelles-iek).
Fizetőeszköz: SCR (rúpia). 1 SCR = kb. 20 HUF (de olykor 21 is lehet, nem kell meglepődni, hogy nincs lefixálva az árfolyam)
Itt folytatnám útinaplómat...:
Az Emirates Airways Boeing 777-es járatával repültünk Dubai-ba is, és onnan Mahe-ra (Seychelles-szigetek legnagyobb szigete). Hatalmas monstrum repülőgép, kényelmes ülésekkel, kedves légiutaskísérőkkel, na és persze luxus mindenek felett.
Az első osztályon végig járatva szemünket, már szinte meg se lepődtünk, hogy minden utasnak 180 fokban hátradönthető széke, saját iPad-je és hatalmas kijelzőjű TV-je volt, mindemellett lesték minden kívánságukat. Ezen az osztyalon csak kő/olajgazdag arabok utaztak feleségeikkel (?), és még ha lenne is rá pénzem, se mernék beülni közéjük.
A járat elrepült Szeged felett a felszállást követő 20. percben, jó volt még egy utolsó pillantást vetni a városra, ahol a szeretteink várnak haza, mégha csak a monitor hideg kijelzőjén is, mielőtt továbbhaladtunk volna a messzi, és csillogó kelet felé...
Kissé gyakorlatias, de annál fontosabb dolgokra kitérve: a kaja. Borzalmas. Muszáj volt megenni, mert ugye éhen nem kéne halni, de az utána több óráig tartó émelygést szívesen kihagytam volna. Az esti gépen vacsorát kaptunk hajnali fél 1 körül Dubai-ba menet, a Seychelles-i járaton pedig ebédet, de még az utazás izgalma sem segített túltenni magamat a pocsék ízeken, és gyomorforgató kinézetükön. A vizet DOBOZBAN kaptuk. Igen, műanyag dobozban. De talán még ez volt a legízletesebb a felszolgált ételek közül. Ahogy ezeket a sorokat írom, szinte megint érzem, ahogy a gyomrom ellenkezik.
Az esti étkezés után forró kendőkkel jártak körbe, mellyel felfrissítettük arcunkat, nyakunkat, és alváshoz készülődtünk. Mire felébredtünk, éppen virradt a nap, az alattunk elterülő álmos sivatag kezdett magához térni, és lassan megpillantottuk az első felhőkarcolókat a város sziluettjében. Hajnali 5 körül szálltunk le, ekkor már 31 Celsius fok volt a kinti hőmérséklet. Élhetetlen egy város, még a helyieknek is.
A dubai reptérre való leszállás előtt, és onnan felszállva is tett 1-1 tiszteletkört a pilóta, hogy megcsodálhassuk a Pálma-szigetet és a Burj Khalifa-t felülről, valamint egy rövid pillantást vethettünk a város modern és régi részére egyaránt. Hatalmas a kontraszt, így egymás mellett látva a felhőkarcolókat, és a sivatagba épített kis vályogházikókat, mindezt egy luxusrepülőgép ablakából figyelve.
Dubai repülőtér:
Hatalmas épületegyüttes, gyakorlatilag a sivatag közepén. A leszálló, és induló járatunk is a 3-as Terminálon volt, ezért nem kellett sokáig bajlódnunk a keresgéléssel. A terminálról nem mondaná meg senki hogy az arab csillogás egyik fénypontjában található. Tele volt kis éttermekkel, kávézókkal, imahelyekkel, elvétve működő mosdót is találtunk, azonban nagyobb bevásárlást nem itt érdemes csinálni. Nevesebb ruhaüzlet kb. 1-2 volt a terminálon, technikai eszközöket áruló központ, azonban annál több. Még egy cipősdoboznyi méretű gyógyszertárat is találtunk, ahol szinte csak itthon is kapható termékeket árultak. Végre valami ismerős -gondoltuk- mikor megpillantottuk az OMRON vérnyomásmérőket.
Ha az ember előveszi hatodik érzékét, akkor kis szerencsével kényelmes puffokat, foteleket talál a reptér végében, ahol megpihentetheti fáradt végtagjait, és akár szundíthat is egyet a járat indulásáig. A leleményesebbek elcsórták a repülőgépről a takarót, és kis sátorszerű tákolmányt raktak össze a reptér közepén, ami alatt álomra hajtották a fejüket.
A repülőút Mahé-ra kb. 5 óra, során -mondanom sem kell, milyen pocsék- ebédet szolgáltak fel nekünk. Az út során gyakorlatilag nyílegyenesen "lefele" haladtunk, 99%-ban nyílt víz felett repülve. A levegőben töltött utolsó 1 óra tartogatta a legszebb látnivalókat: beleértve az apró, lakatlan szigeteket, mely felett elrepülve szinte hívogatott a sok pálmafa, hófehér tengerpart, valamint a leszállás Victoria-ban, a fővárosban. A landolás apró esőerdők, miniatűr lagúnák, öblök, és kis tavacskák felett ereszkedve, tapsvihar közepette történt.
A repülőgépen a felszállást követően mindenkinek kiosztottak egy papírt, melyet értelemszerűen kitöltve vízumként, illetve egészségügyi igazolásként kellett átadnnunk a vámon. Itt a sorbanállás kb. 20 percet vett igénybe, mivel csak a mi gépünk szállt le ez idő tájt, illetve a bőröndökre még ezen felül 10 percet vártunk. A repülőtérről kiérve már ott várt minket Baddy, a sofőrünk, aki kivitt minket a kikötőbe.
A szigetekről általában:
kb. 155 szigetből álló szigetcsoport, amely közül 4 érdemel emíltést, ezek az "inner islands" csoport tagjai. A legnagyobb Mahé, itt található a főváros, Victoria. Ezután Praslin a második legnagyobb, a harmadik Silhouette, és a negyedik La Digue. Azonban La Digue lakossága meghaladja Silhouett-ét. Repülőtér csak Mahé-n van, ezen kívül La Digue-n helikopter és jetty-leszálópálya, és az egyik külső szigeten még egy helikopter-leszálló van (az Albrand atoll-on). A szigetek közti közlekedés katamaránokkal, motorcsónakokkal valósul meg, illetve az Albrand szigetcsoportra, amely 1050 km-re található az inner islands-től, kisrepülőgépekkel lehet átjutni. Távolságokat illetően: Praslin Mahé-től egy óra gyötrelmes hajóútra van, innen La Digue még 15 perc. Praslin-ig a hajó nyílt tengeren szeli a hullámokat őrült sebességgel, minek következtében kb. 20 perc után fealdtam a harcot a gyomrommal, és azért imádkoztam, hogy legyen a hajón elég üres zacskó...
Mindezek után azt a jótanácsot tudom adni az island hopping-ra érkezőknek: Mahé-ra érkezve ne folytassátok utatokat a hosszú repülés után még egy hajóúttal. Ezért a következő sorrendet javaslom: Mahé-n pár nap, onnan -La Digue- végül Praslin- majd vissza Mahé-ra a repülőtérre. A hajózást senki nem ússza meg, de legalább nem fáradtan kell végigszenvedni.
A véget nem érőnek tűnő 75 perc után megérkeztünk La Digue kikötőjébe, ahonnan autóval indultunk tovább mesés szállásunk irányába. Itt találkoztunk idegenvezetőnkkel, Estelle-lel, aki mindenben segítségünkre volt ottlétünk alatt. Mentőt hívott, kórházat intézett, és bármikor, bármiben segített nekünk, amit ez úton is nagyon köszönünk.
A szigetlakók mélyen hívő katolikusok, ezt szimbolizálja a La Passe (La Digue kis városkája) kikötőjében található sziklára erősített kereszt is, ami egyszer egy nagy viharban leesett a helyéről. Még a viharban visszatették a helyére, ez volt a legfontosabb feladatuk.
A vezetés a bal oldalon történik, de magyar jogosítványt is elfogadnak autóbérléskor, azonban a szűk utakon kellő tapasztalattal nem rendelkezők ne próbálgassák angol úri modorukat.
A konnektorok szintén angol, 3-ágú adapterrel működnek. Elvileg lehet kérni átalakítót a recepciókon, de mivel mi vittünk adaptert, ezt nem kérdeztük meg.
A csapvíz magas klór-koncentrációja miatt itt nem alkalmas ivásra, főzésre, azonban fogmosáshoz belefér, de a napi vízmennyiséget érdemes szupermarketben beszerezni. Elvileg a többi szigeten iható a csapvíz, de hogy őszinte legyek, én nem nagyon mertem inni.
Kisbolt: borsos árak, kevés választék, nincs felvágott (vagy több ezer forint pár dkg is). Ezen kívül azért nagyjából minden kapható.
A szállás
6 napot töltöttünk a Patatran Hotel-ben, mely méltán híres óceánpartja miatt nyerte el tetszésünket. Csendes környéken található, és az aprócska hotel soha nem tűnik zsúfoltnak, még főszenzonban sem. A főépületben található étterem rész, recepció, és néhány szoba, valamint kerékpár-bérlésre is van lehetőség a szállodában. Az egész hotel a sziklákra, azok közé, mellé, elé épült, és próbálták megőrizni a természeti adottságokat az építkezés során. A szállodát tulajdonképpen "kettészeli" a főűt. Amit úgy kell elképzelni, hogy van egy járda, és egy nagyjából kerékpárút szélességű szakasz a recepció és a privát villák között. Az a 8 autó, amely összesen a szigeten található, olykor elsuhant itt, de egyébként teljesen csendes környék. Azonban éjszaka nincs közvilágítás, ésa biciklisek se világítanak. Mivel már 7 órakor teljesen sötét van, nagyon fontos, hogy mindig a járdán közlekedjünk, és jól nézzünk szét, mikor átlépünk az úttesten.
A szobák légkondicionáltak, saját fürdőszobával, terasszal rendlekeznek, és hűtő is található bennük. Éjszakai vendégként gekkók mászkáltak a terasz plafonján, és tonnaszámra habzsolták a szúnyogokat. Néha 1-1 kisállat beszökött a szobába, de nem bántanak, csak csendben meghúzzák magukat, amíg ki nem tudnak surranni egy ajtórésen.
Ami még csodálatos, és egyedi, hogy egyedül a Patatran Hotel-ből látható egyszerre mind az 5 lakatlan sziget La Digue körül. Épp szemben van vele a Felicite island, ahova át is lehet menni hajóval.
Az egyetlen negatívum, amely kissé megnehezetítette az esti pihentető alvást, az az óceán vad, morajló zaja volt. Mivel a hotel közvetlenül a tengerparton áll, minden hullám, ami a sziklákat koptatta, éjszaka szinten felerősödve hallatszódott be a csukott ajtókon is. Nagyon vad arcát mutatta az Indiai-óceán a téli évszakban, hatalmas, veszélyes és olykor mennydörgésszerű hangot adó hullámokkal. Minden éjszaka óriási vihar tombolt, de ez nem befolyásolta a másnapi kirándulásokat, és tűző napsütést.
Első itt töltött napomat sajnos kórházban töltöttem, erről írni nem szeretnék.
Második nap, kicsit több életkedvvel a strandtáskámban, lementünk a partra, felfedeztük a szálloda környékét, elsétáltunk a sziget csücskébe, majd vissza a hotelhez. Mindez egy 2 órás program volt gyalog. Biciklivel 15 perc. Gyalog azért volt ilyen hosszú, mert minden fűszálat megvizsgáltunk, minden bokorba benéztünk, hátha akad ott valami érdekes, és minden strandra lementünk, ami utunkba esett ezen a pár 100 méteren.
A hotel egy domb tetején áll, biciklivel felfelé menni kissé megterhelő az első napokban a párás, fullasztó trópusi levegőben, főleg nekünk európaiaknak, de a helyiek könnyűszerrel tekernek dombról-dombra, észveszejtő sebességgel.
La Digue-n rengeteg 'anse', azaz strand van. Fehér homok, gránitsziklák, apró rákok mindenütt, és sehol egy menedéket jelentő fa, ami alatt hűsölhetnénk. Rendkívüli erővel tűz a nap, pillanatok alatt le lehet égni (ebben szerepet játszik az is, hogy a strandok teljesen nyitottak, mint mondtam, fát csak elvétve találni).
Biciklibérlésről bővebben
Napi 100 rúpiáért lehet bérelni, de ennél többet semmiféleképpen ne fizessünk, még a legjobb példányokért sem. Átveréssel itt is lehet találkozni (dupla árért próbálják a turistákra sózni a rossz állapotú bicikliket), de a seychelles-i nép nagy általánosságban becsületes üzletekkel szerzi vagyonát, így nem kell ráparázni.
/Átverésről jut eszembe: az út szélén hajóutakat, könnyűbúvárkodást kínáló alakok elkérik az előleget, egy fantom cég nevében, és aztán eltűnnek mint szürke szamár a ködben, pénzzel együtt. Hajúót meg sehol. Ezért ilyen hajókirándulásokat csak a szállodákban, vagy erre specializálódott cégeknél szabad lefoglalni. Viszont az itteni téli hónapokban, a viharos időjárásra tekintettel a kapitány utolsó pillanatban is visszamondhatja az utat, ami nyilván egy részről észszerű, mert első a biztonság, más részről viszont a pénzt nem biztos, hogy visszautalják, így nem tanácsos befizetni ilyen típusú utakra ezen időszakban. Itt a szigeten ilyen hajókirándulást szerveznek aFelicite szigetre, hogy csak egyet említsek a sok közül./
A Patatran hotel-től La Passe irányába biciklizve a főűton, az elágázásnál balra fordulva a Veuve Reserve nevű arborétumban kötünk ki, ahol a híres Takamaka fa több példánya is fellelhető. Ebből a fából készül a seychellesi rum, ami nem különösebben ízletes egyébként, bár előszeretetettel árulják a turistáknak koktél formájában kb. 4000 HUF értékben. Az elágazás jobb oldalán pedig egy csodás kis templom fele visz az út, melybe érdemes betérni, és egy pillantást vetni az egyszerű, de annál szebb ablakokra és pálmafalevéllel díszített padsorokra.
A templomtól továbbhaladva jobb oldalon a helikopterleszálló mellett elhaladva, a L'Union Estate fele visz az út. Ide a belépő 100 rúpia fejenként, de őszintén mondhatom, megér minden pénzt. Csodás strandjai, hatalmas teknősbékákkal, vanília-ültetvényekkel és ikonikus gránitszikláival egy egész napos programot érdemelnek meg, még akkor is, ha valaki csak pár napot tervez itt tölteni. Ahogy barangoltunk a sziklák között, az óceán vad morajlását hallgatva, még egy házasságkötési ceremóniába is bepillantást nyerhettünk, mely annyira szűkkörű volt, hogy összesen 5 résztvevője volt a házasulandó párral együtt.
Még a parton elkapott minket egy hatalmas trópusi vihar, amely, mint kiderült, minden délután megérkezik a szigetekre, nagy mennyiségű csapadékkal és orkán erejű széllel, így tekertünk vissza a szállodába több kilométeren át. Életem egyik legfélelmetesebb fél órája volt: nem láttam a biciklin a szakadó esőben, eláztam, a szemüvegem bepárásodott, és felfele kellett tekernem mindeközben, az elég trágya állapotú biciklimmel, ja, és persze az egysávos úton autók jöttek szembe nagy sebességgel. A helyiek annyira megszokták a szűk, egysávos utakat, hogy könnyűszerrel repesztenek a hajtűkanyarokban is, nagy eső esetén is, én meg minden szembejövő autónál 3 'miatyánkot' elmotyogtam, reménykedve, hogy egyben hazaérek...
Ételekről általában
Kb. minden sarkon van take away étterem, olasz pizzéria, creol specialitásokat kínáló kis beülős hely, így bőven akad választék. Amit az én édes szám személy szerint hiányol, az a pékség. Itt nem igazán divatos kiflit, zsömlét enni, aprósüteményes boltot, cukrászdát pedig még hírből sem ismernek. Ennek ellenére igen terebélyesek a creol lakosok, csak tudnám, mitől, hiszen édességet nem nagyon esznek és a napi mozgás is megvan a hegyre le-fel kerékpározással/gyaloglással ...
Reggeli a hotelben:
Abszolút korrekt, és bőséges reggelikben volt részünk a Patatran hotel-ben. Joghurt, szezonális trópusi gyömölcsök tömkelege, mindenféle kenyér, kétszersült, omlette, kolbász, kókusz, kávé, tea, gyümölcslevek, méz, müzli, és még sorolhatnám... Mindent megkaptunk itt, amire csak vágytunk.
Vacsora:
A vacsorát szintén a hotelben fogyasztottuk el, viszont ez igen költséges: átszámítva Forintba, a svédasztaos vacsi 6000 HUF/fő volt, és nem különösebben volt ízletes, vagy különleges ezzel szemben az étel. Tészta, halfélék. Mindig ez a kettő variáció volt, és őszintén szólva abszolút nem érte meg az árát. Ezért én a tapasztalataim alapján azt javaslom, érdemes más étterembe menni, vagy a take away-t a hotelszobában elfogyasztani. A parti éttermek mind hasonlóan magas árakkal dolgoznak, de egyszer ki kell próbálni őket, már csak a feeling-ért is.
Az utolsó előtti napokon még az addig ismeretlen vidékekre bicikliztünk el. A 'hegyvidéken' megnéztük, hol, és milyen házakban laknak az őslakosok, valamint egy olyan biciklitúrában volt részünk, ami még a helyiek állóképességét is próbára tette. Egy nap alatt körbetekertük a szigetet, és még a hegyekbe is felmentünk. A barangolásunk során két álomszép partszakaszhoz jutottunk el, igen nagy kalandok, és nehézségek árán, de megért minden csepp verítéket. A Grande Anse és Petite Anse részekhez az út a hegyeken át vezet, olykor földutakon, néha pedig úttalan szakaszokon. Visszatekinteni nem szabad, félelmetes szakaszokon ereszkedtünk le, aztán meg toltuk fel a biciklit visszafele...
Leérkezve a hegyről, a bicikliket egy bódé mellett tettük le, és követve az óceán morajlását, felleltük az óceánpartot is. Nem is gondolná az ember, hogy ilyen úttalan utakon végigszenvedve magát, majd egy ilyen csodálatos helyen lyukad ki. Furcsállom, hogy ezek a turistalátványosságokhoz vezető utak nincsenek jobban kiépítve. Vagy nem jutott rá pénz eddig, vagy nem is akarják finanszírozni ezeket, mindenesetre az eredmény ugyanaz: borzalmas szakaszok vezetnek csodaszép helyekre.
Szóval miután kipanaszkodtuk magunkat, és feltöltöttük vízraktárainkat, már élvezni is tudtuk a látványt, amely bőven kárpótolt minden sáros úton eltöltött másodpercért. A Petite Anse-hoz egy meredek sziklasoron át vezet az út a Grande Anse-tól, amely szintén "egysávos", így ha jönnek szembe, vagy visszafordulsz, vagy beesel a bokorba/szakadékba, esetleg a szembejövő jár így. De szerencsére nem sokan vetemednek arra, hogy átverekedjék magukat a "dzsungelben" (csak mi bolond európai turisták). Itt La Digue-n nagyjából minden óceánszakasz ugyanúgy néz ki, mégis teljesen más: zafírkék víz, hatalmas hullámok, és gránitsziklák a part mentén. De ahogy a fényképeket nézitek, Ti is látjátok, hogy azért mégis van különbség, ugye?
A legnagyobb gond az volt, hogy a vihart jelző széllökések, és a felkavart homok megkeserítették az itt töltött időt. A nagy hullámokat annyi ideig lehet élvezni, amíg egyszer maga alá nem terít, mert onnantól game over: vagy sikerül kimásznod alóla, vagy úgy húznak ki. De akkor már kevesebb eséllyel maradsz életben. Nem tapasztaltam még soha, hogy ekkora ereje lenne a víznek. A hullámok nagy erővel érkeznek meg a partra, de ahogy húzódnak vissza az óceán gyomra felé, húznak magukkal, szinte beszippantanak, karmaikkal megragadnak, és nem engednek. Ezért az egyetlen mód a túlélésre, ha talpon maradsz, és te is karmokat növesztesz, amivel kapaszkodsz a homokszembe a parton :D Egyébként, ha nem a hullámokkal ökörködsz, hanem úszol benne egyet, úgy teljesen okés. Szóval nem kell annyira nagyon félni.
Mint mondtam, a szél, és a közeledő eső elől menekülve, ideje korán elindultunk visszafele. Az út mentén kis "italboltok" mellett haladtunk el, és egy tisztábbnak tünő helyen ízletes gyümölcsleveket és milkshake-t ittunk. Egy kedves, szorgos kis család tulajdonában van ez a juice-bar, gyorsan és jó áron árulják ízletes gyümölcsleveiket, a hely neve "Chez Bibi". Viszont a szállás fele közeledve, kitisztult az ég, ezért továbbhaladtunk a sziget csücskébe, ahol már egyszer jártunk, de most még messzebb merészkedtünk, ameddig csak út volt, eltekertünk. Omladozó bódék, szabadon legelésző kecskék, és bádogból épült tákolmányok mellett haladtunk el, és mikor már majdnem visszafordultunk, gondolván, hogy itt úgysincs látnivaló, megpillantottuk a kis sziget -számunkra- legszebb partszakaszát. Több száz méter hosszan elnyúlva hófehér homok, gránitsziklák, sehol egy teremtett lélek, napsütés, és az elmondhatatlanul gyönyörű színű óceán. Kell ennél több? (ígérem több költői kérdés nem lesz, engem is idegesít...).
Az egyik legfantasztikusabb volt az egész itt töltött idő alatt, hogy pár nap után a helyiek megismertek minket, mosoly kíséretében köszöntek nekünk, ahogy a biciklikkel eltekertünk mellettük, megkérdezték, hogy vagyunk, merre voltunk, hova megyünk következőnek. Családias hangulat és harmónia van a turisták és a helyiek között.
Mialatt a parton napoztunk, egy érdekes látványra lettünk figyelmesek feltekintve az égre: a nap körül koncentrikus körökben elhelyezkedő szivárvány szinte vonzotta a tekintetünket. A fenti kép nem adja vissza a látványt (szeretek képeket készíteni, de pocsék fotós vagyok, ez van :) ). Nem tudom pontosan a jelenség nevét, aki ehhez jobban ért, felvilágosíthatna :)
Pár óra után kitikkadva, visszamentünk a szállásra, hogy összecsomagoljunk a másnapi induláshoz.
Az utolsó napon, egy igen szegényes reggeli elfogyasztása után, elindultunk a taxival a kikötőbe, ahol Estelle utolsó alkalommal lecsekkolt mindent, és elindított minket utunkra Praslin fele. A kompon együtt utazott velünk az előző nap látott Chez Bibi tulajdonosa, és családja. Jó volt ismerős arcokat látni, elköszönve La Digue-től :)
Az út szervezéséért a köszönet a -t illeti. Ha Seychelles, akkor ezt az utazási irodát válasszátok! Korrekt, pontos szervezés, csak ajánlani tudom.