Praslin island
Útinapló, 2. rész:
Előző posztomat Estelle-től való búcsúnknál hagytam abba, innen veszem fel kalandjaink fonalát.
Praslin és La Digue 15 perc hajóútra található egymástól. Nagy bátran kiültünk a hajó nyitott részére, mondván 15 perc alatt úgyse lesz semmi baj, ez csak egy rövid út. Gyomortájékon nem is volt szerencsére, azonban a több méteres hullámok becsapódva a székeinkre csuromvizessé tettek bennünket, így menekülőre kellett fognunk, és beiszkoltunk a fedett részbe, innen meg nem sokat láttunk, csak a hajó lassulásából tudtuk, hogy megérkeztünk az újabb kalandokat tartogató szigetre :)
Ez a sziget forgalmasabb, mint La Digue volt. Méreteit illetően is tekintélyesebb, mint az előző, lakossága pedig eléri a 10.000 főt, plusz turistaszezonban ez a szám akár 1-2.000 fővel is emelkedhet. A családias hangulat itt már annyira nem jellemző, de elvétve itt is köszöntek nekünk az utcán, főleg az utolsó pár napon. La Digue-n volt kb. 15 autó, itt ennél jóval többel találkoztunk, és végre két sávosak az utak!
Megérkezve a kikötőbe, a taxink már itt várt ránk, hogy eljuttasson minket a szállásra. A Cote D'Or-on található Cote D'Or Footprints apartmankomplexum, mely különálló, európai stílusú apartmanokkal, és saját medencével, grillhelyiséggel rendelkezik. A part kb. 30 méterre található az apartmanunktól, a strand neve Cote D'Or. Tapasztalataink alapján ez Praslin legszebb partszakasza, tiszta, hófehér homokkal, rendezett strandjával, és könnyű megközelíthetőségével mindenképpen ajánlott pihenni vágyóknak. Itt nem annyira jellemzőek az öblöt szegélyező gránitsziklák, de a többi partszakaszon annál inkább. Viszont a víz kevésbé vad ebben a kis öbölben, kisgyerekkel is el lehet ide látogatni. Lehetőség van kajakozásra, szörfözésre, valamint rengetegen kocognak mezítláb a homokban. A szállodában egyébként éjjeliőrök is vannak, és a tucatnyi kamerával a biztonság, és nyugodt alvás garantált. Egyik este beszélgettünk az egyik őrrel, és elmondta, hogy nincs félnivaló a szállodákban, de jobb elővigyázatosnak lenni, és ebben a rendőrség is közreműködik velük: minden este, minden szállodába benéz 1-1 járőr, lecsekkolni, hogy minden a legnagyobb rendben van-e.
Ez a partszakasz azért is előnyös, mert rengeteg étterem található pár perces sétára, valamint 3 szupermarket, bank, ATM, szuvenír bolt, gyakorlatilag a sziget ütőere a Cote D'or.
Első napunkat a szálloda strandszakaszán töltöttük, valamint a medencénél napoztunk. Másnap a környéket fedeztük fel, kipróbáltuk a Pirogue étterem ajánlatát, mely ízletes ételeket kínál, gyors a kiszolgálás, de mint mindenütt, el is kérik az árát. Az étterem különlegessége a belső építészeti megoldásokban rejlik. Belül található egy kis halászcsónak, halászhálók, tengeri kagylók, és mindenféle tengeri motívumok - ha netalántán elfelejtenéd, hogy amúgy az étterem az óceánparton található...
Tovább sétálva az úton a Berjaya Hotel és étteremnél ágazik ketté az út. Beültünk az éttermi részbe, de szerda révén - ami sok helyen szünnap - jóformán semmilyen haluk nem volt. Emellett a pincérnő lába, szegénykém, olyan szőrös volt, mint egy majomnak, és őszintén szólva az étvágyunk is elment, ahogy a szőrszálakkal szemeztünk. Egyébként nem nagy a választékuk, és minden méregdrága, ezért én személy szerint nem ajánlom.
Harmadnap autót béreltünk (50 euro/nap), egy pici Hyundai-t, amivel a sziget északi felén autóztunk. Mikor félreraktuk a térképet, és cél nélkül autóztunk, belefutottunk egy különlegesnek tűnő hotelbe. Ahogy leparkoltunk, és megszeppent turistaként igyekeztünk feltűnés nélkül egy kávézót keresni a szállodában, megszólított minket egy szállodai dolgozó, Bernard. Először megijedtunk, hogy ki akarnak dobni minket, mert Apán nem hosszú nadrág volt, vagy mert nem voltunk elég elegánsak, de aztán a legnagyobb meglepetésünkre, felismerte, hogy magyarul beszélünk, és azonnal segítségünkre segített. Két ízben járt Budapesten, és megszerette piciny országunkat, ezért örült, hogy segíthetett.
Így golfkocsijába pattantunk, es körbevezetett minket a Raffles szállodában, ahol kilyukadtunk autokazasunk soran. Ez egy hiper-szuper draga hotel, feszitett viztukru medencevel, sajat jacuzzival a szobak teraszan, es mindenben rendelkezesre allo pincerek hada legyeskedezt korulottunk, amint meglattak, mi Bernard vendegei vagyunk. A partszakasz ennel a szallodanal nem kulonosebben szep, vagy kulonleges, de azert elmegy.
A hotelrol annyit tudunk, amit Bernard elsokezbol megosztott velunk: a szaudi herceg vette meg az addig lakatlan , erintetlen termeszet ezen teruletet, es lerombolva mindent, egy birzalmasan draga hotelt huzatott fel a telken. Egy ejszaka atlagban 1.500-2.000 Euro-t kostal, es ez a kevesbe 'fancy' szobak koltsegeit illeti. A legszebb kilatassal, legjobb kapcsolattal a tengerparthoz, minden luxussal felszerelt szobak 3.500 Euroba kerulnek ejszakankent. Mit is ertek legjobb kapcsolat alatt: a hotelt ugy kell elkepzelni, mintha a domboldalba valaki itt-ott beletuzott volna 1-1 hazikot (ezek a szallodai villai/szobai), es innen csak golfkocsival lehet lejonni (azaz hivnod kell a portat, hogy kuldjenek erted egy autot, mert meg szeretnel inni egy cappucino-t a medence mellett). Abszolut felesleges luxus, azonban lehet igy konnyebben tudsz sporolni a 2.000 Forintba kerulo egyszeru kaven. Mint mondtam, piszkosul draga hotel, de mindezek ellenere, a Raffles Praslin hotelt valasztottak zsinorban 3 eve a legjobb szallodanak a Seychelles-szigeteken. Hm, nem tudom, ki szavaz, vagy donti el, de lenne az illetovel egy kis beszelnivalom...
Bernard-rol azota se tudjuk, hogy milyen funkciot tolt be a szallodaban. A golfkocsit vezette, amely tele volt koszos torolkozokkel, mikor belefutottunk, ebbol gondoltuk, o ezzel foglalkozik. Aztan beavatott minket mindenfele 'titkokba' vendegeket illetoen, a szalloda epitesenek korulmenyeirol beszelt, szoval ebbol gondoltuk, o itt valami nagy fejes. Emellett mindenki kitert az utjabol, fejet hajtottak elotte, es mindenki az o parancsaira vart bevetesre keszen. Meghivtuk hozzank, ha egyszer megint Magyarorszagra jonne, de nem igert semmi biztosat. Ferfiak...:)
A szallodaban fogyasztottuk el delutani kavenkat, mikozben szinte foldonkivulinek ereztuk magunkat, a sok elokelo dama mellett. Nem odavaloak vagyunk, feszengtunk us emiatt, ezert sietve szerettunk volna a megrendelt kavet felhorpinteni, es tovabballni. Ez viszont nem is ment olyan konnyen. Bernard 2 percenkent odajott hozzank a kavezoba, hogy elkeszitettek az agyainkat a medence mellett, noszogatott, hogy menjunk furdeni, es minden korulottunk levot utasithatott, hogy segitsenek nekunk kenyelmesen elhelyezkedni a napagyakon. Ilyen a vilagon nincs... Igy tehat meg jobban feszengtunk, azonban a kave csak nem keszult el. A seychelles-iek nem kapkodjak el a dolgokat. Mindenki chill-lel munka kozben is, lassu tempoban vegzi a teendoit, mintha a vilag minden ideje rendelkezesukre allna. El is mindjak buszken, hogy ok szeretnek lassan dolgozni. Privat idegenvezetonk elkepedve meselte, hogy Budapesten mindenki rohan, nincs megallas a munkaban, es o nem birna ezt a tempot. Mi se tudjuk, valojaban hova is sietunk azzal a sok munkaval...
A hotelbe valo beteresunk elott ellatogattunk az Anse Lazio nevu oceanszakaszra, ahol par eve ket turista vesztette eletet capatamadas kovetkezteben. Bernard ott volt a masodikon, o segitett kihuzni a megtamadott, verzo fiatalembert a vizbol. Borzalmas emlekei vannak ezzel kapcsolatban, de velunk megosztotta oket, igy elso kezbol tudom Nektek elmeselni a tragediat.
Kanyarodjunk vissza 2010-be, es kepzeljunk el egy boldog naszutas part, akik mezesheteiket elvezik. Jokat vacsoraznak, setalnak, unneplik szerelmuket, es buvarkodnak az oceanban Anse Lazio-nal. Abban az oceanban, ahol emberemlekezet ota soha nem tortent capatamadas ezen a strandon. Aztan egy szepnek nem mondhato napon, 10 meterre 'bemereszkedve' a vizbe, egyszer csak valami megharap. Kiharapja a jobb vadlidat. Aztan a jobb mellkasfelddet kezdi el cincalni. Te pedig nem ertesz semmit, csak fajdalmaid vannak. Kintrol latta ezt Bernard, valamint a verfoltokat a vizben, es osszekapcsolta a tortenteket, berohant a vizbe, es elve kihuzta a frissen hazasodott uriembert. Elve. De a verzes a jobb tudejebol, majabol, s egyeb szerveibol olyan merteku volt, hogy semmilyen nyomokotes nem tudta azt csillapitani, es meg a parton eletett vesztette szerelme karjaiban. Ez a tortenete egy szomoru naszutnak. Azota halot feszitettek ki a partra, es aki nem szeretne capaeledel lenni, az ebben az icipici elkeritett reszben elvezze az oceant. Azt mindjak nem kell felni ujabb tamadastol, ugyanis az esetet kovetoen a szigetek bagy halaszai hatalmas capaolest rendeztek, es tobb szaz vizi gyilkost leoltek, remelve, hogy koztuk lesz a tettes is. Ennek ellenere, a hely szomoru tortenelme nyomasztoan hatott rank, es par perces setat kovetoen elhagytuk az Anse Lazio-t. Bernard meg elmondta, hogy a holttest megmaradt jobb lababol sikerult kihuzni egy capafogat, amit elkuldtek Del-Afrikaba, tovabbi azonositas celjabol, valamint az Egyesult Allamokba is, hogy kideritsek, a nagy feher capa szedi-e aldozatait a Paradicsomban, vagy valamely más cápafaj keveredett ide.
Egyébként nyuodtan lehet itt nagy strandolást tervezni, mert az Anse Lazio-n egy étterem is található, ahol fish and chips-et, tésztaféléket főznek.
Fantasztikus elmeny volt Ot hallgatni, még ha ilyen szomorú történetet mesélt is, és a mai napig kiraz a hideg, ha eszembe jut, amit megosztott velünk. Búcsúzásul még körbevitt minket a domboldalon, megmutatta a masszázs részleget, ahova megérkezve mindenki pukkedlizett neki (de most komolyan, Ő kicsoda-micsoda a hotelben?), és a recepciót. Utóbbi különlegessége abban rejlik, hogy egy teljesen nyitott, hatalmas teraszon található, ahonnan a kilátás a Curieuse szigetre nyílik. Ezen a szigeten rengeteg teknősbéka él, és emiatt a cápatámadások előtt igazi búvárparadicsom volt.
A szallodaban tett kitero utan a Zimbabwe-kilato fele vettuk utunkat. Ne tevesszen meg benneteket, nem utaztunk kozben tovabb az Osi kontinensre, viszont nem tudom, miert adtak neki ezt a nevet :) ahogy a meredek kanyarokon hagtunk fel, egyre ritkultak az oriasi fak, es a kilatas is szemet gyonyorkedteto volt. A vegtelen ocean, apro szigetek csoportjai a tavolban, Praslin kis oblei es az eldugott hazikok a dzsungel melyeben kulonos osszhangot teremtettek. Hihetetlen helyekre epitkeznek az oslakosok, szinte emberfelettinek tuno erovel, ahogy a meredek sziklafalakon vegigjarattuk telintetunket az apro kunyhokon. Sajnálatos módon a kilátó tetejét lezárták, ezért nem lehet a csúcsra eljutni, de ettől függetlenül érdemes nekivágni az útnak. Ezt elsősorban autóval ajánlott, de az egészség és sport szerelmesei gyalog is nekivághatnak, viszont ezt kétlábon 3-4 óra megtenni, és nincs járda.
Masnap a Vilagorokseg egyik kincsehez latogattunk el, mely szamunkra felert egy idoutazasal. No, itt nem a borzalmas allapotban levo, 200 eve epitett utakra gondolok, hanem a Vallée de Mai gigantikus kokusz palmaira. A belepo igen draga, 7.000 HUF/fo, ezert akit nem kulonosebben erdekelnek a Coco de mer (a vilag legnagyobb kokuszainak) fai, az myugodtan kihagyhatja ezt a programot.
A Majusvolgye (franciaul Vallée de Mai) a Seychelles-szigeteken egyedulallo modon kepezi otthonat a Coco de Mer kokuszfajnak. Belepve a dzsungelbe, szinte elzarod magad a kulvilagtol: nincs autozaj, emberekkel elvetve talalkozol, csak a hatalmas palmalevelek nyikorgo susigasat hallani. Az olykor 20 meteres levelek osszecsapodva a szelben felelmetes hangjelenseg kisereteben jatszanak a napfennyel, mikozben lepkedsz az oriasi fak kozott az osvenyen. Eltevedni nem lehet, 3 kijelolt turautvonal talalhato (1-2-3 orasak, attol fuggoen, milyen hosszu kort teszel meg a volgyben), melyrol leterni gyakorlatilag fizikai keptelenseg a granitsziklakkal szegelyezett 'szakadekok' mellett. Orak hosszat lehet bandukolni, hallgatni az osi csendet, mikozben tagra nyilt szemekkel tekingetsz felfele, hatha elcsipsz valamelyik palmafan egy hatalmas kokusz peldanyt. A kokuszt egyebkent konnyu felismerni, ugy nez ki mint Nicki Minaj feneke, ezert mi elneveztuk Popo do Mer-nek. A legnagyobb valaha talált termés 43 kg-t nyomott. A hölgyfákon található maga a popó, míg az urfak jellegzetessége hasonlít a humán férfiak jellegzetességéhez, ezért ezt is könnyü felismerni :) Az egyetlen állat amely itt a csendet megzavarhatja, az a szúnyog. Ezért főleg nagy esők után érdemes bekenni a szeretteinket repellenssel, amit ne felejtsünk otthon a túrára készülve, főleg ha van köztünk szúnyog-mágnes! A völgy érdekessége még, hogy innen származik a Nouvelle Découverte nevű ásványvíz, amivel itt hektoliter számra találkozhatunk a kisboltokban. Ezt ajánlott fogyasztani csapvíz helyett, ha a Takamaka rum mellett/helyett valami helyi innivalóra vágyunk :)
Visszafele a Cote D'Or-ra, áthajtottunk egy aprócska szigetre, melyet egy 20 méter hosszú út köt össze a szárazfölddel. A sziget neve Eve island, itt található óvoda, általános iskola, és a túzoltóság épülete is. Egyébként semmi látnivaló nincs ezen az aprócska szigeten.
Azonban a nagy szigetre visszatérve, a férjek legnagyobb bánatára, a repülőtérrel szemben található a Black Pearl Gallery, ahol kisebb vagyonokért lehet valódi fekete gyöngy ékszereket vásárolni. Egyedül Praslin-on lehet a valódi fekete gyöngyöt venni. A gyöngy árát úgy tudom leginkább érzékeltetni Veletek, ha elképzeltek egy nagyjából akkora gyöngyöt, mint a kisujjatokon a köröm (hatalmas műköröm nélkül persze). Ennek ára 500 Euro. Igen, jól látjátok a nullákat. Szóval megfontolandó, érdemes-e befektetni.
A szigeti túra lezárásaképpen az Anse Georgette-t céloztuk meg. Ez az egyedüli partszakasz, ahova előzetesen be kell jelentkezni, tudniillik a Constance Lemuria Hotel-en lehet ide eljutni. A bejelentkezést 2 nappal előre kell megejteni, hogy a limitáltszámú helyekből biztosan jusson. Ennek az egész restrikciónak az a célja, hogy elkerüljék a zsúfoltságot a parton, és a hotelben egyaránt. A hotelről annyit elég tudni, hogy golfpályával van körbevéve, és az építése során próbálták megőrizni a természetet eredeti állapotában, ami nagyon sokatmondóan és önzetlenül hangzik a szállodatulaj részéről, de valójában annyit jelent, hogy ahol kellett nekik a golfpályákra a hely, ott letúrtak mindent, a strandra levezető susnyás-mocsaras területet meg úgy hagyták... A szálloda vendégeit golfkocsikkal szállítják le a partra, hogy ne kelljen a mocsárban gyalogolniuk, a többi turista meg majd megoldja a lejutást. Vagy nem. Mi megoldottuk, megnéztük ezt a híres strandot, de semmi extra nincs benne. Aki járt La Digue-on, annak nem különösebben kelti fel az érdeklődését, mert a kis sziget partjaival összehasonlítva, labdába se rúghat. Egyébként tipikus seychelles-i óceánszakaszként tudnám leírni: öböl, melyet gránitsziklák öveznek a két végén, és a smaragdzöld óceán. Aki mégis vállalja az átkelést a mocsáron, az alábbi telefonszámon tud bejelentkezni: +248 428 1281
Egyébként ami kicsit rondít az óceánon, és a színek kavalkádján, az a viharokat követő sárgás-barnás undorító színe a partnak. Mindenféle hordalékot kihoz a partra a vihar, a hegyekből lefolyó sáros víz pedig undorító sárgára festi meg az óceánt beleömölve abba, és e kettő végeredményeként egy lápos színű/szagú óceánban kell "gyönyörködni". Persze így is csodálatos, csak valahogy mégis a csúnyábbik arca a víznek.
Az itt töltött utolsó két napon zuhogott az eső.. Nos, igen, ilyen a tél itt. Meleg van, esik az eső, és párás a levegő. Mivel azonban elég gyakran van csapadék télen, nem lehet a légkondicionált szobában vegetálni, ha már ilyen csodás helyen vagyunk. Erre javaslok Nektek pár programot!
- kajakozás: úgyis vizes leszel a vízben, nem mindegy, hogy felülről is esik valami trutymó? viszont ha trópusi vihar van, felkorbácsolt óceánnal, akkor nem igazán biztonságos vízbe merészkedni
- Vallée de Mai: az eső nem annyira esik be a falevelek között, az ösvények jól járhatók
- Gyöngy-múzeum: fedett helyen található, gyakorlatilag ékszerbolt jelleggel bír
- ... ernyővel BÁRHOVA el lehet jutni :)